Facebook a napokban nagyot lépett előre, amikor nemrégiben bejelentette, hogy szabadon hozzáférhetővé tesz bizonyos technológiákat, melyek segíthetnek a gyerekek szexuális kizsákmányolásának leállításában. 

Tombol a nyár, rengeteg gyerek naponta táborban (természetben, akár nomádabb körülmények között) tölti idejét. Sok szülő annak külön is örül ilyenkor, hogy a gyerek nem „kockul”, nem a telefonját, számítógépét, tabletjét „nyomkodja”, hanem a tábor témájának megfelelő gyerekbarát programokon van naphosszat.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Legfőbb Ügyészség 2019. július 10-én együttműködési megállapodást írt alá, melynek célja a gyermekeket érintő, kibertérben megjelenő fenyegetések elleni hatékony fellépés, és ezzel egy biztonságos kibertér kialakítása a gyermekek, a jövő nemzedék számára.

Idén huszonkilencedik alkalommal várja a kicsiket és nagyokat aNemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) és Budapest Főváros Önkormányzata, közös, kétnapos, ingyenes gyermeknapi rendezvényére a budapesti Városligetbe. A rendezvényen a Safer Internet Program is egy külön sátorban készül az érdeklődők fogadására!

Káros tartalmat talált az interneten?
Bejelentem!
Better Internet for Kids

Better Internet for Kids

AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTAL 2014-BEN INDÍTOTT PROGRAMBAN AZ EURÓPAI ISKOLAHÁLÓZAT (EUN) ÉS AZ INTERNET HOTLINE-OK NEMZETKÖZI SZÖVETSÉGE (INHOPE) MŰKÖDÖTT EGYÜTT 11 ORSZÁG 24 SZERVEZETÉVEL.

Támogatóink

XIII. Média- és Internetkonferencia

XIII. Média- és Internetkonferencia

Idén szeptember 18-19-én rendezzük meg a XIII. Média- és Internetkonferenciát a Magyar Telekom Székházban.

"Biztonságosabb internetet a fiataloknak" címmel 13. alkalommal szervez Média- és internetkonferenciát a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, az EU Safer Internet Program támogatásával. A rendezvény időpontja: 2023. szeptember 18-19., helyszíne pedig ezúttal a Magyar Telekom Székház. 

A konferencia részletes programja hamarosan elérhető lesz honlapunkon.

Az eseményen való részvétel INGYENES, de regisztrációhoz kötött!

REGISZTRÁLJON MOST!