A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány 25 éves alapítása alkalmából ünnepi konferenciát szervez 2018. április 25-én, Budapesten, a KPMG székházában. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezés és részletek a cikkben. 

Év végéig több tízezer gyermek részesülhet, kifejezetten fiatalokra szabott, digitális képzésben a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület és a Microsoft Magyarország jóvoltából. Ennek keretében a résztvevők megismerkedhetnek a biztonságosabb internetezés alapszabályaival, majd elsajátíthatják a programozás alapjait is.

Oktatóinkat bemutató sorozatunk következő alanya Sterner Zoltán. A 2009-es indulástól tevékenykedik a Safer Internet Projektben, már a máig működő alapelvek meghatározásában is részt vett.. Nagy kihívásként .élte meg, hogy olyan témákat feszegettek, amelyekről az emberek nagy többségének fogalma sem volt.

Összesítette 2017-es oktatási tevékenységét a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, az Európai Unió Safer Internet Programja (a SIP) hazai konzorciumvezetője. A szervezet a korábbi évekhez hasonlóan tavaly is kötetlen, játékos, interaktív formában hívta fel a szülők, pedagógusok, gyermekek figyelmét az internethasználatból fakadó esetleges veszélyekre és azok kivédésének lehetőségeire.

Káros tartalmat talált az interneten?
Bejelentem!
Better Internet for Kids

Better Internet for Kids

AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTAL 2014-BEN INDÍTOTT PROGRAMBAN AZ EURÓPAI ISKOLAHÁLÓZAT (EUN) ÉS AZ INTERNET HOTLINE-OK NEMZETKÖZI SZÖVETSÉGE (INHOPE) MŰKÖDÖTT EGYÜTT 11 ORSZÁG 24 SZERVEZETÉVEL.

Támogatóink

XIII. Média- és Internetkonferencia

XIII. Média- és Internetkonferencia

Idén szeptember 18-19-én rendezzük meg a XIII. Média- és Internetkonferenciát a Magyar Telekom Székházban.

"Biztonságosabb internetet a fiataloknak" címmel 13. alkalommal szervez Média- és internetkonferenciát a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, az EU Safer Internet Program támogatásával. A rendezvény időpontja: 2023. szeptember 18-19., helyszíne pedig ezúttal a Magyar Telekom Székház. 

A konferencia részletes programja hamarosan elérhető lesz honlapunkon.

Az eseményen való részvétel INGYENES, de regisztrációhoz kötött!

REGISZTRÁLJON MOST!