Az ezalatt megismerhető információk hatása viszont sokkal tovább, érdemes belehallgatni! Hogy miről lesz szó még? A beszélgetés részleteiért katt a címre!
A több százezer fiatalt vendégül látó, a napokban véget ért augusztusi Sziget Fesztiválon is jelen volt a Safer Internet Program (SIP), egy sátorral, ahol munkatársai, önkéntesei fogadták a folyamatosan érkező érdeklődőket, akik a sátorban tett látogatás és foglalkozások, játékok után az internetet biztonságosabb, tudatosabb használóivá válhattak. Miként szólíthatták meg a fesztiválozókat ezzel a komoly témával? Hogyan tudták bevonni őket a tudatosabb, felelősebb viselkedésről szóló programba? Fellibben a sátor ajtaja.., feltárul a titok!
Ugyan még csak nagyjából egy hónap telt el a Pokémon GO megjelenése óta, de már így is látszik, hogy ez az idei nyár legnagyobb dobása. Többek között Blastoise, Venusaur, Charizard és Pikachu születtek újjá a Nintendo generáció hamvaiból abba az online világba, amely most lázban ég a Niantic Labs legújabb applikációjától.
A Pokémon GO a következő felkiáltással mutatja meg a felhasználóknak, vagyis a leendő edzőknek, hogyan is vehetnek részt ezen a virtuális, de mégis valóságos utazáson: „Kelj fel, mozdulj ki, és fedezz fel! Ahogy a szabadban sétálsz, az okostelefonod rezegni kezd, hogy megmutassa neked, merre találhatsz pokémonokat.”
Az elsöprő népszerűség mellett azonban számos kérdés és kétely merült fel a Pokémon GO-val kapcsolatban, mindenek előtt a gyermekek online biztonságát érintően. Több illetékes és Safer Internet Központ (SIC) próbálja felhívni a figyelmet a játék esetleges veszélyeire, mi pedig most bemutatjuk ezeket. Részletek a címsorra kattintva a különböző európai Saferinternet központok megosztásaiból. A cikk után összegyűjtöttünk néhány hazai cikket a Pokemon Go használatáról is.
Örömmel jelentjük, hogy már hatodik alkalommal jelent meg a Better Internet for Kids – kiadvány*, de most először szerepel benne hazai munkatársunk cikke! Dr. Kollár Csaba önkéntes oktatónk írása a felsővezetők online adatait megkörnyékezők egyik trükkjéről szól, amikor is a vezetők gyermekeinek online elért bizalmával élnek vissza. Címe: Gyermekek a pszichológiai manipulátorok hálójában. A cikkről és a kiadványról a címre kattinva lehet többet olvasni!

Elsősorban diákok, szülők pedagógusok, szociális munkások számára ajánljuk a Netezz biztonságosan előadásokat!

Better Internet for Kids
AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTAL 2014-BEN INDÍTOTT PROGRAMBAN AZ EURÓPAI ISKOLAHÁLÓZAT (EUN) ÉS AZ INTERNET HOTLINE-OK NEMZETKÖZI SZÖVETSÉGE (INHOPE) MŰKÖDÖTT EGYÜTT 11 ORSZÁG 24 SZERVEZETÉVEL.
Videópályázat. Használd okosan a netet, és nyerj!
Nyertél már valaha azzal, hogy okosan internetezel? Most itt a lehetőség!
Az elmúlt években arra kértünk Titeket, hogy hívjátok fel társaitok figyelmét a biztonságos internethasználatra, és váljatok az „internet ászaivá”. A mostani pályázatunkban arra buzdítunk Titeket, hogy mutassátok meg - a biztonságos internethasználat szabályait betartva -, milyen hasznos dolgokra használható a világháló és hogyan segíthet a mindennapokban.