Városligeti Gyereknap 2016.

Városligeti Gyereknap 2016.

Félmillió gyermek és felnőtt a Városligetben a Gyermekmentő Szolgálat kétnapos Gyermeknapján

László Attila koncertjén rajongói együtt énekeltek, táncoltak a művésszel, a koncert után közös fotózkodásra is lehetőség nyílt. Ezzel a zenei programmal záródott a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) és Budapest Főváros Önkormányzata közös, kétnapos, ingyenes gyermeknapi rendezvénye a Városligetben.

A hétvégén rengeteg színes, vidám program várta a gyerekeket, családokat: színpadi műsorok, kézműves-foglalkozások, vetélkedők, ügyességi és sportversenyek, arcfestők, ugrálóvárak, és mindez ingyen! A rendezvényhez az időjárás is kegyes volt, hisz igazi nyári melegben, verőfényes napsütésben zajlott az esemény.

A Szolgálat idén is külön meghívott a gyermeknapi rendezvényre több mint 500 nehéz sorsú gyermeket magyarországi – pécsi, pápai – intézményekből, illetve a határon túlról: Erdélyből, a Felvidékről, a Vajdaságból és Kárpátaljáról. A vendéggyerekek utazási, szállás- és étkezési költségét a Szolgálat teljes mértékben magára vállalta. A határon túli gyerekek többsége először járt Magyarországon, így számukra is felejthetetlen élményt nyújtott ez a két nap.

Kép_4

Az immár hagyományos OTP Gyermeknapi Focikupára is sor került, ahol a kicsik – 2004. január 1-je után születettek - korosztályában a pécsi Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola nyert, míg a nagyoknál – 2001. január 1-je után születettek – a csíkszeredai csapat győzedelmeskedett. A nyertes csapatokon túl a gólkirályt és a legjobb kapust is díjazták.

Rengeteg érdeklődő kereste fel a Gyermekmentő Szolgálat Gyermekszínpadát is, ahol a Budapesti Operettszínház művészei – Jenes Kitti, Horváth Dániel és Angler Balázs – Disney- és más musicalekből adtak elő dalokat, Malek Andrea valamint Gubás Gabi zenekaraikkal együtt szórakoztatta a gyerekeket. Fellépett még az Aranyszamár Színház, a Madách Musical Táncművészeti Iskola és Szakközépiskola, a MintaPinty és a Réparetekmogyoró együttesek. A La Vision artistaduó fantasztikus produkcióval kápráztatta el a nézőket.

Kép_3

Az OTP Bank Kalandparkban az OK Oktatási Központ Sulibank programja interaktív pénzügyi játékokkal, érdekes fejtörőkkel és nyereményekkel várta a gyerekeket. Két nap alatt több mint 4500 látogató vett részt a foglalkozásokon.

A pénzügyi tudatosítás mellett az egészségügyi tanácsadást is fontosnak tartották a szervezők, így a Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati kamionjában az érdeklődők hasznos szaktanácsokat hallhattak, míg a Gyermekmentő mozgó fogászati buszában fogászati szűrést és szájhigiénés felvilágosítást tartottak az önkéntes fogorvosok. A szakemberek a rendezvény ideje alatt közel 1300 fogászati szűrést végeztek.

kép_2

Idén a Nemzetek Utcájában 42 ország és az Országgyűlés vett részt változatos programokkal: Horvátország, Németország, India, Indonézia, Japán, Korea, Kína - ELTE Konfuciusz Intézet, Malajzia, Azerbajdzsán, Madagaszkár, Katar, Szaúd-Arábia, Jordánia, Líbia, Jemen, Szudán, Kuvait, Palesztina, Algéria és az Ibér-Amerikai Országok Magyarországi Közössége (23 ország). A Nagykövetségek Színpadán zenés, táncos bemutatók tették még színesebbé a vasárnapot.

DSC_4799w.jpg

A Biztonságos Internet Sátor már nyolcadik éve fogadta az érdeklődőket számítógépes és kvízjátékokkal, vetélkedőkkel és hasznos tanácsokkal a biztonságosabb internethasználathoz. A két nap alatt közel 10 000 látogató fordult meg a sátorban, ahol a támogatók jóvoltából értékes nyereményeket sorsoltak ki.

kép_1

A Magyar Lovasterápia Szövetség szakemberei látványos bemutatót tartottak lovasterápiás gyógyító munkájukról.

Idén ismét kijött a Városligetbe a Mercedes-Benz Hungária Kft., MobileKids (MoKi) programjával. A Mercedes-Benz által indított MoKi program játékos formában hívja fel a 4-10 éves korosztály figyelmét a biztonságos közlekedés fontos kérdéseire. A MoKi-sátorban KRESZ-teszttel, a biztonságos közlekedéssel kapcsolatos játékokkal és kézműves foglalkozással várták a gyermekeket. A két nap alatt közel 3000 gyermek vett részt a foglalkozásokon.

A kétnapos rendezvényre az ELMŰ EnHome busza is kitelepült, ahol összesen több mint 300 gyerek hallgatott érdekes előadásokat környezettudatosságról és fizikáról.

MLTSZ_IMG_0051_GYN15_w

Kép_5

Korábbi cikkek

Közel félmillió gyermek és felnőtt látogatott 2019-ben a Városligetbe a Gyermekmentő Szolgálat kétnapos rendezvényére.

Közel félmillió gyermek és felnőtt látogatott a Városligetbe a Gyermekmentő Szolgálat kétnapos Gyermeknapján.

Félmillió gyermek és felnőtt a Városligetben a Gyermekmentő Szolgálat kétnapos Gyermeknapján

kérdőív

 

Káros tartalmat talált az interneten?
Bejelentem!

Előadásaink bárki számára ingyenesen megtekinthetőek a sip@gyermekmento.hu címen. Elsősorban diákok, szülők pedagógusok, szociális munkások és rendőrök számára ajánljuk a Netezz biztonságosan előadásokat!

Várjuk jelentkezését!
Better Internet for Kids

Better Internet for Kids

AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTAL 2014-BEN INDÍTOTT PROGRAMBAN AZ EURÓPAI ISKOLAHÁLÓZAT (EUN) ÉS AZ INTERNET HOTLINE-OK NEMZETKÖZI SZÖVETSÉGE (INHOPE) MŰKÖDÖTT EGYÜTT 11 ORSZÁG 24 SZERVEZETÉVEL.

Támogatóink