Csaknem 2000 diáknak tartottunk biztonságosinternet-oktatást a Digitális Témahéten
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, az általa vezetett Safer Internet Center keretein belül idén is részt vett a Digitális Témahéten, amelyet 2024. április 8. és 12. között tartottak. A kezdeményezés során 19 iskolában jártak oktatóink, ezzel 1976 főt értek el.
Mi is az a Digitális Témahét?
Magyarország legnagyobb digitális pedagógiai kezdeményezése, amely 2016-ban indult útjára az Emberi Erőforrások Minisztériumának kezdeményezésére. Kiemelt célja a digitális kompetencia fejlesztése. Fontos törekvés továbbá az is, hogy a pedagógusok tudatos és biztonságos, kreatív digitáliseszköz-használatra épülő tanulási folyamatokat tervezzenek és valósítsanak meg.
Az edukáció oda-vissza működik
Safer Internet Centerünk hazai tudatosságnövelő központként azért csatlakozott most is a témahéthez, hogy minél gyakrabban és minél több fórumon felhívjuk a figyelmet az internet előnyeire, lehetőségeire és esetleges veszélyeire is. Oktatóink kötetlen, interaktív formában tartottak előadásokat a biztonságos internethasználatról a hazai általános és középiskolákban. De előfordult, hogy a tanulók osztották meg saját tapasztalataikat, tudásukat a szakemberekkel. Így került a középpontba például az egyik előadáson a “Green screen” technológia, azaz a zöld háttér előtt különféle tartalmakat gyártó gyerekek fogalma.
Oktatói beszámolók a témahétről
A témahét népszerű volt, az iskolák nyitottak a digitális védelemről szóló oktatásokra. Érdemes azonban odafigyelni néhány oktatónk személyes tapasztalataira: úgy látják, a gyerekek semmiféle veszélyt nem éreznek a digitális térben: többségük nyilvános profilt használ, rengeteg tartalmat oszt meg, és idegenekkel csetel. A gyerekek internetezési szokásairól kiderült, hogy akár napi 5 órát is lógnak a neten, mindenféle szülői korlátozás nélkül, mivel a szülő legtöbb esetben nem is tudja, hogy mit csinál a gyereke a világhálón. A gyerekek elmondásából az is kiderült, hogy a lányok sokkal nyitottabban viselkednek a digitális térben, mint a fiúk.
Jelenleg csaknem 30 fős a Saferinternet-oktatói csapatunk. Ők a jövőben is kitartóan tanítják a gyerekeket és felnőtteket a biztonságosabb internethasználatra. Előadásaink ingyenesen elérhetőek az ország egész területén. A Digitális Témahét után is várjuk az iskolák jelentkezését az alábbi linken: https://www.saferinternet.hu/legyel-az-internet-asza/oldalsav/oktatasok-megrendelese.
Szervezetünk 2019 óta saját hotline-t működtet, amelyen keresztül a felhasználók bejelenthetik a káros és illegális tartalmakat: www.biztonsagosinternet.hu.