Safer Internet Videópályázat

Safer Internet Videópályázat

A Safer Internet konzorcium videópályázatot ír ki fiatalok számára három izgalmas témában.

Te mit teszel azért, hogy az internet jobb hely legyen?

A Safer Internet Program (SIP) magyarországi konzorciuma a 2016-os Biztonságos Internet Nap alkalmából versenyt hirdet a hazai általános iskolások, középiskolások és felsőoktatásban részt vevők számára rövidfilm, animáció vagy riport készítésére.

A verseny célja, hogy a fiatalokat, „digitális bennszülötteket” motiválja médiatartalmak előállítására a biztonságos internet témájában és ezáltal hívja fel a figyelmet az internet számtalan lehetőségére és lehetséges veszélyeire.

A pályamunkák elkészítésekor fontos szem előtt tartani, hogy az alkotásokat később felvilágosító, figyelemfelkeltő céllal szeretnénk terjeszteni.

Verseny leírása
Ki jelentkezhet?

Három korcsoportban várjuk a jelentkezőket.

  1. Általános iskola felső tagozatos tanulók (5-8. évfolyam)
  2. Középiskolai tanulók (9-12. évfolyam)
  3. Felsőoktatásban részt vevő hallgatók (elsősorban, de nem kizárólag a következő szakok hallgatóit várjuk: kommunikáció és médiatudomány; mozgóképkultúra és médiaismeret tanár; filmtudomány; szabad bölcsészet; videotechnikus; mozgókép-film- és televíziórendező szakirány stb.)

Csapatlétszám: legfeljebb 3 fő, de egyéni versenyzőket is várunk!

Mivel lehet pályázni?

Három kategóriában várjuk az alkotásokat.

  1. Rövidfilm
  2. Animáció
  3. Riportfilm

Időkorlát: 3 perc

Témakörök

1) „Netes identitás”: (például: Milyen képet mutatunk magunkról az interneten? Hogyan kommunikálunk másokkal? Saját gondolatainkat fejezzük ki? Mi befolyásolja a véleményünket? Hogyan jelenjünk meg közösségi oldalakon, chatszobákban, társkereső oldalakon?)

2) „Online játékok” (például: Hasznos időtöltés az online játék? Vannak fejlesztő, közösségépítő hatásai? Kialakulhat játékfüggőség? Fejleszti a kreativitást vagy agresszívvá tesz? Milyen hatásai vannak a videójátékok élő streamelésének?)

3) „Különböző generációk és az internet kapcsolata” (például: Mi szülők véleménye a gyerekek internetezési szokásairól? Hogyan használják az internetet a kistestvérek? Hogyan használják az internetet a nagyszülők? Lehetnek-e konfliktusok a generációk között? Hogyan segíthetik egymást a különböző generációk?)

Határidők

Jelentkezési határidő: 2016. január 8.

Beküldési határidő: 2016. január 22.

Nyeremény

A beérkezett munkákat szakmai zsűri fogja elbírálni. A kategóriák győztesei értékes nyereményekkel gazdagodnak, továbbá meghívást nyernek a Biztonságosabb Internet Nap központi rendezvényére, ahol egy kerekasztal-beszélgetésen vehetnek részt az IT szakma jeles képviselőivel és átvehetik a díjaikat. Ennek időpontja 2016. február 9. kedd, Budapest. A részletekről a nyerteseket korábban értesíteni fogjuk!

Lebonyolítás

Jelentkezés: sip@gyermekmento.hu A tárgyban szerepeljen a verseny szó és a csapat neve!

Eredményhirdetés: 2016. február 1. (emailben értesítünk mindenkit)

Díjátadás: Budapest, 2016. február 9.

kekvonal.jpgngysz_logo.jpg  uj_biztonsagosinternet.png  euzaszlo.jpg

Káros tartalmat talált az interneten?
Bejelentem!
Better Internet for Kids

Better Internet for Kids

AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTAL 2014-BEN INDÍTOTT PROGRAMBAN AZ EURÓPAI ISKOLAHÁLÓZAT (EUN) ÉS AZ INTERNET HOTLINE-OK NEMZETKÖZI SZÖVETSÉGE (INHOPE) MŰKÖDÖTT EGYÜTT 11 ORSZÁG 24 SZERVEZETÉVEL.

Támogatóink