INSTANT DIGI DETOX – MÁSKÉPPEN
Ugye egyetértünk abban, hogy gyermekeink imádnak a neten lógni? Vajon miért élik az életük nagy részét a világhálón? Vajon pótol-e valamit az internet az életükben?
Felmérések bizonyítják, hogy gyermekeink 10-12 éves kortól a netezési idejük nagy részét a közösségi hálón töltik: ismerkednek, véleményüket osztják meg, kapcsolatot tartanak, akár be is szólnak, azaz egyetlen egy szóval megjelölve kommunikálnak, mégpedig óriási közlésvággyal! Mi lenne, ha mi, szülők, ezt a gyermeki közlésvágyat használnánk arra fel, hogy picit az offline élet felé tereljük? Mindezt a kommunikáció élményt adó varázserejével. No de hogyan? Jó gyakorlatokból és tanácsokból állítottunk össze egy csokorra valót, legyen ez akár egy jó offline élmény receptje:
- Végy egy kis közös időt az iskolaidő és munkavégzés után: például közös vacsora/uzsonna elfogyasztásának, közös vásárlásnak, vagy éppen a közös kutyasétáltatásnak, ötletfelvetésével.
- Kezdeményezzük a beszélgetést: alakítsunk ki ehhez kellemes légkört, legyünk minden esetben nyíltak, őszinték, s valóban érdeklődők. A gyerekek érzelmi intelligenciája nagyon magas, megérzik az álságot. Indításként kérdezgessünk tőlük, vagy meséljünk nekik munkahelyi/egyéb dolgainkról. Az is a jó beszélgetés bemelegítéseként szolgálhat, ha megállapítunk valami pozitív dolgot a gyermekünk viselkedésével, megjelenésével kapcsolatban, vagy véleményt kérünk tőle valamiben. Kérdéseink fókuszában az a kiolthatatlan, intenzív vágy legyen, hogy igenis tudni és megérteni akarjuk, mi az, ami gyermekünk fejében és szívében száguldó, látszólag megállíthatatlan sebességgel vonatként zakatol. Beszélgetéskor ne a szülői elvárásoknak való gyermeki megfelelést teszteljük! Tehát a „Mi történt az iskolában?” szokványos kérdés helyett inkább így indítsuk a beszélgetést: „Olyan jó, hogy ilyen vidámnak látlak mostanában. Mi történt?” Vagy kezdjük így a beszélgetést: „Mit szólnál, ha nagyapa szülinapjára megvennénk neki azt a régi fényképezőgépet, amit láttunk? Te hogyan gondolod?” Mindig olyan kérdéseket tegyünk fel gyermekünknek, amelyekre nemcsak igen-nel vagy nem-mel válaszolhat, hanem bővebben.
- Hallgassuk végig figyelmesen a gyermeket, ne szóljunk közbe. Törekedjünk arra, hogy megértsük, mi zajlott le benne az elmesélt történet idején, hogyan élte meg a szituációt. Azaz legyünk aktív hallgatók, s közben mosolygással, bátorítsuk őt.
- Összegezhetjük időnként a halottakat, hogy gyermekünk lássa, érezze, hogy megértjük őt, s támogassuk őt érzelmileg.
- Fontos, hogy amennyiben az elmesélt történéseknek végkimenetelével, vagy gyermekünk reakciójával nem vagyunk elégedettek, biztosítsuk őt szeretetünkről, s ne utasítsuk őt el. Az elutasítás vagy leszidás helyett inkább mutassuk meg vagy mondjuk el azt, hogy egy adott helyzetre legközelebb miként tud jobban reagálni. Lényeges pszichológiai megállapítás, hogy a viselkedés nem azonos a személyiséggel. Azaz másképpen fogalmazva: a tettek beszélnek ugyan személyiségünkről, de nem minden esetben tükrözik azt. Ne feledjük, minden ember viselkedése mögött a szeretet, elfogadás, megértés vágya, valamint a kirekesztéstől és meg nem feleléstől való félelem rejtőzik- még akkor is, ha eszközei különbözőek vagy elfogadhatatlanok.
- Nevessük gyermekünkkel, ha van rá mód. A nevetésnek feszültségoldó, jó kedvre derítő, élményszerű hatása van. Ráadásul segít abban is, hogy teljes egészében átéljük a jelen pillanatot. A nevetés mögötti humorérzéket a gyermekek nagyon szeretik, s a közös nevetés jobban összekapcsol minket egymással, hiszen van valami, amiben biztosan egyetértünk.
Ha az első őszinte beszélgetésre tett kísérletünk nem sikerül, sebaj, próbálkozzunk, s a második vagy harmadik alkalom már működőképes lesz!
Úgy gondolom, hogy az offline világot úgy tehetjük gyermekeink számára vonzóbbá, ha élményeket, örömöket, nevetést, megoldásokat adunk részükre a személyes jelenlétünkben. Ehhez pedig az elsődleges eszköz a cikkben kifejtett humanisztikus kommunikáció. Soha nem késő ezt elkezdeni.
Írta és szerkesztette: Galambos Györgyi, Safer Internet Program-munkatárs
