Kapcsolat ikonok

Beszámoló a safer internet program 2015 harmadik negyedév eredményeiről

Beszámoló a safer internet program 2015 harmadik negyedév eredményeiről

A Safer Internet Program hazai konzorciuma az elmúlt negyedévet is aktívan töltötte, felhívva a szülők, pedagógusok, gyermekek figyelmét az internethasználatból fakadó veszélyforrásokra, lehetőségekre. Elkezdődött egy új iskolaév, ami azt is jelenti, hogy a konzorcium erőfeszítései megújult erővel folytatódnak.

A beszámoló az infografika alatt folytatódik...

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat oktatói az internet biztonságos használatának tudatosításával foglalkoznak. 2015. július és szeptember között összesen 59 tanórát tartottak 1 521 felhasználónak. A nagy létszámú gyerekcsoportok mellett 90 szülőt és 52 tanárt is sikerült elérni, akik sok esetben meglepődve vették tudomásul, hogy a gyerekek mennyi problémával szembesülhetnek az online világban.

A hátrányos helyzetű településeken a gyerekek és szülők nagy lelkesedéssel fogadták az oktatókat, az előadások pedig inkább kötetlen beszélgetésekké alakultak át, ahol a résztvevők saját tapasztalataikat osztották meg, és az oktatók sok esetben javasoltak konkrét megoldást egy-egy problémára (hol jelenthetik be a káros tartalmat, hogyan kell módosítani a biztonsági beállításokat, milyen szűrőprogramot használjanak).        

A Safer Internet Program a legkedveltebb nyári eseményekre is eljutott: a gyerekek számára nyári táborokban tartottak foglalkozást - köztük a Bűnmegelőzési Gyerektáborban Csillebércen - a fiatalok számára pedig a Sziget Fesztivál Civil Falujában álltak rendelkezésre az önkéntes oktatók. Partnereink, a BalaBit Kft. és az Életrevaló Egyesület felméréseket készítettek a szigetlakókkal az internetezési szokásaikról.

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány a Safer Internet Program konzorciumi tagjaként vállalta, hogy a 116 111-es hívószámon elérhető lelki segély vonalán kifejezetten internetbiztonsághoz kötődő kérdésekkel, internet használathoz kötődő rossz élményekkel egyedül maradó gyerekek, fiatalok, illetve egy-egy gyerekért aggódó felnőtt megkereséseit is fogadja. Tapasztalatunk szerint erre egyre nagyobb igény van.

A Kék Vonal hívói nagy többségben tizenévesek (az elmúlt negyedévben az összesen 6356 megkeresésből 5 260 eset érkezett a 12-18 éves korosztálytól) és az ő közösségi életük jellemzően egyre nagyobb arányban zajlik az online térben. Az interneten kapcsolatokat tartanak fent, kapcsolatokat kötnek, közösségekhez kapcsolódnak. Az internetes fórumokon alakítják azt a képet, amit kortársaik felé szeretnének közvetíteni magukról, ehhez is kapcsolható, hogy milyen nagy fájdalmakat tudnak okozni az interneten terjedő rágalmak, vagy a kontroll alól kikerülő képek, esetleg erotikus képek. Az iskolai erőszak, kortárs bántalmazás is egyre inkább kiterjed az internetre. Kortárs konfliktusokról, iskolai kirekesztésről, csúfolódásról szóló beszélgetésekben jellemzően megjelenik, hogy ki, kiről mit írt a közösségi oldalakon; a szóban elhangzott zaklató, fenyegető üzenetek a telefon képernyőjén is megjelennek. Ebből következően a kortárs kapcsolatokról szóló beszélgetésekben, akár párkapcsolatok, akár baráti vagy iskolatársi kapcsolatokról van szó, egyre gyakrabban van olyan szál, ami a közösségi oldalakról szól. Ritkább az, hogy kifejezetten az internetes sajátosságot jelentik a fő problémát, de erre is van példa különösen az online kapcsolatok (71 ilyen beszélgetés az elmúlt negyedévben) és a cyberbullying, azaz online zaklatás, bántalmazás esetében (49 megkeresés). 

A harmadik negyedévben a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által működtetett Biztonságosinternet Hotline bejelentések számában szerényebb negyedévet zárt, 332 bejelentés érkezett káros és jogsértő tartalmakkal kapcsolatban. Az időszakot egyértelműen a rasszista, idegengyűlöletre uszító tartalmak határozták meg 135 db bejelentéssel, ezt követték tiltott pornográf tartalmak (72 db), a hozzájárulás nélkül, sértő módon hozzáférhetővé tett tartalmak (28 db), illetve az erőszakos és zaklató tartalmak (36 db). Egyéb kategóriákban 61 db bejelentés érkezett.

A rasszista bejelentések száma nagyságrenddel tud nőni, ha az épp aktuális közhangulat ezt generálja (pl. menekültügyek, meleg kérdések, stb), ez alapján, az előző negyedévek adatai jelentősen eltérnek a III. negyedéves számoktól. Fontos megjegyezni, hogy nagy a különbség az uszító és az uszítónak vélt/sértő tartalmak között, mert a hotline csak a ténylegesen jogsértő tartalmakkal kapcsolatban tudott fellépni, a káros, erőszakos és megbotránkoztató tartalmakkal kapcsolatban nem. A nyár során bejelentett tartalmak legnagyobb hányada nem merítette ki a jogsértés kategóriáját, azonban tény, hogy ezek a tartalmak erősen egyoldalúak, sértőek, a közízléssel nem összeegyeztethetők voltak. Az ilyen rasszista jellegű tartalmak (pl. nemzetiarcvonal.net, harcunk.info, stb.) leginkább külföldről hosztolt szervereken fordultak elő, amelyeket közösségi oldalakon osztanak meg a felhasználók, amiket tovább lehet kommentezni szimpátia szerint. A bejelentők leginkább ezeket a tartalmakat és kommenteket sérelmezték. Jellemzően, ezek a tartalmak nem merítik ki az a szigorúan vett magyar jog szerint az uszítást, így nehéz ellenük fellépni. A közösségi oldalaknál működik az a közösségi alapelv, hogy minél többen sérelmeznek egy adott tartalmat (hozzászólást, eseményt), annál valószínűbb, hogy a közösségi oldal törölni fogja a kifogásolt tartalmakat.

A Biztonságosinternet Hotline prioritása a tiltott pornográf tartalmak eltüntetése az internetről.  Az adott időszak alatt a Biztonságosinternet Hotline tiltott pornográf kategóriában érkezett 72 bejelentésből a hotline összesen 51 db illegális tartalom eltávolítását kezdeményezte. A kiszolgálás helye szerint továbbra is az Amerikai Egyesült Államok (66,5%) vezet. Oroszországra a bejelentett tartalmak negyede esett (27,5%). A maradék 6%-on három ország osztozott: Hollandia, Ukrajna és ismét Magyarország.

A tartalmak fellelhetősége szempontjából a különböző felhő alapú kép- és videómegosztó szolgáltatások (68,5%) és a közösségi oldalak (23,5%) voltak a legjellemzőbbek, míg az egyéb weboldalak (8%) az háttérbe szorultak. Ugyan a vizsgálat alá eső tiltott pornográf tartalmak nagyrészt publikusan elérhető URL-ek voltak, a kimondottan kereskedelmi céllal létrehozott weboldalak 6%-ot tettek ki.

A tiltott pornográf tartalmak elemzése alapján az időszakra vonatkozó megoszlás az áldozatok nemét tekintve a következők szerint alakult: 69% lány, 10% fiú, 21 % mindkettő vagy nem megállapítható. A kor szerinti megoszlás alapján az áldozatok 41%-a kisgyermek, 22%-a serdülő, 37%-a kora nem volt pontosan meghatározható.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság támogatásával 2015. szeptember 29 és október 1. között rendezte meg a VIII. Nemzetközi Médiakonferenciát Balatonalmádiban. Az elismert magyar médiaszakemberek mellett a konferencián az INSAFE hálózat képviselői és Julie de Bailliencourt, a Facebook internetbiztonság-politikai menedzsere is részt vettek. Az előadók kiemelten foglalkoztak a közösségi oldalak használatával, ahol az adatbiztonság mellett a webes identitás és viselkedés is fontos téma volt.

A konzorcium tervei közt szerepel a diákönkéntesek toborzása, akik a 2015-16-os tanévben közösségi szolgálat keretén belül belepillanthatnak a szervezet működésébe és kortársaik közt terjeszthetik a biztonságos internethasználat alapjait. A diákönkéntes toborzás mellett videópályázat is indul, melynek eredményhirdetése 2016. február 9-én lesz a Biztonságosabb Internet Napon.

Káros tartalmat talált az interneten?
Bejelentem!
Better Internet for Kids

Better Internet for Kids

AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTAL 2014-BEN INDÍTOTT PROGRAMBAN AZ EURÓPAI ISKOLAHÁLÓZAT (EUN) ÉS AZ INTERNET HOTLINE-OK NEMZETKÖZI SZÖVETSÉGE (INHOPE) MŰKÖDÖTT EGYÜTT 11 ORSZÁG 24 SZERVEZETÉVEL.

Támogatóink