"Nagy lelkesedéssel fogadták az oktatókat...'" Beszámolónkban számokat és eredményeket olvashatnak a Safer Internet Program 2018. I. félévi oktatási eredményeiről. Az Európai Unió Safer Internet Programjának (SIP) hazai konzorciuma összesítette a 2018. I. félévi oktatási tevékenységét, az elért személyek számát és a rendezvényeket, és egy meghívót is közzéteszünk. Kattintson a címre!
Interjú Koós Judit oktatónkkal
A Safer Internet Program (SIP) oktatóinak bemutatása során most egy hivatásos, bűnügyes rendőrtiszthez érkeztünk. Koós Judit rendőr őrnagy izgalmas pedagógiai módszerekkel és a bűnüldözés oldaláról szerzett tapasztalataival színesíti a palettát, ezzel vesz részt abban a feladatban, amelyet így foglal össze: „Tudatos nethasználókkal zárjuk be a bűnözők előtt a kapukat.”
A 10-11 éves korú gyerekek nagy többségének már van okostelefonja. Kérdéses azonban, hogy tudják e a készüléket biztonságosan használni. A gyerek első saját okostelefonjának megvásárlása előtt érdemes a gyerekekkel néhány kérdést átbeszélni, és egy okostelefon szabályzatot kialakítani, akár a lakásban egy jól látható helyre kitenni.
Interjú Csekeő Borbálával, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetőjével bizalomról, az online térről és az ott is kirajzolódó kapcsolati problémákról, gyermekközpontúságról, együttműködésről. A tudatos, szerető segítség szakmai profizmusáról - személyes hangon.
![biztonsagosinternet.hu](/pimg/imageFile?path=/Kepek/uj_biztonsagosinternet.png)
Elsősorban diákok, szülők pedagógusok, szociális munkások számára ajánljuk a Netezz biztonságosan előadásokat!
![Better Internet for Kids](/pimg/imageFile?path=/Fooldal/Oldalsav/kepek/together-logo.png)
Better Internet for Kids
AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTAL 2014-BEN INDÍTOTT PROGRAMBAN AZ EURÓPAI ISKOLAHÁLÓZAT (EUN) ÉS AZ INTERNET HOTLINE-OK NEMZETKÖZI SZÖVETSÉGE (INHOPE) MŰKÖDÖTT EGYÜTT 11 ORSZÁG 24 SZERVEZETÉVEL.
XIII. Média- és Internetkonferencia
Idén szeptember 18-19-én rendezzük meg a XIII. Média- és Internetkonferenciát a Magyar Telekom Székházban.
"Biztonságosabb internetet a fiataloknak" címmel 13. alkalommal szervez Média- és internetkonferenciát a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, az EU Safer Internet Program támogatásával. A rendezvény időpontja: 2023. szeptember 18-19., helyszíne pedig ezúttal a Magyar Telekom Székház.
A konferencia részletes programja hamarosan elérhető lesz honlapunkon.
Az eseményen való részvétel INGYENES, de regisztrációhoz kötött!