Budapest, 2021. szeptember 28. – A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szeptember 27-28-án tizenegyedik alkalommal rendezte meg „A média hatása a gyermekekre és fiatalokra” című konferenciáját.
(Fotó: Fürjes Viktória)
Budapest, 2021. szeptember 28. – A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szeptember 27-28-án tizenegyedik alkalommal rendezte meg „A média hatása a gyermekekre és fiatalokra” című konferenciáját.
(Fotó: Fürjes Viktória)
Idén február 9-én tartották világszerte a Safer Ineternet Dayt, vagyis a Biztonságos Internet Napot, melyre a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ), mint a Safer Internet Program (SIP) magyarországi konzorciumvezetője online rendezvényeket szervezett.
A Biztonságos Internet Nap – Safer Internet Day (SID) – célja, hogy az Európai Unió Safer Internet Program (SIP) akciótervének keretein belül közel 170 országban ugyanazon a napon hívja fel a figyelmet az internet szükségességére, előnyeire és veszélyeire. Az eseményt idén 18. alkalommal rendezték meg. Ez a nap lehetőséget teremt arra, hogy a kampányok szervezői a gyerekeket pozitív tartalmak felfedezésére és létrehozására buzdítsák, mely tudásukat később a családban, iskolában, barátokkal, majd a munkájuk során is tudják hasznosítani.
Elsősorban diákok, szülők pedagógusok, szociális munkások számára ajánljuk a Netezz biztonságosan előadásokat!
AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTAL 2014-BEN INDÍTOTT PROGRAMBAN AZ EURÓPAI ISKOLAHÁLÓZAT (EUN) ÉS AZ INTERNET HOTLINE-OK NEMZETKÖZI SZÖVETSÉGE (INHOPE) MŰKÖDÖTT EGYÜTT 11 ORSZÁG 24 SZERVEZETÉVEL.
Budapest, 2023. március 27. – Március utolsó hetében rendezik meg a nyolcadik Digitális Témahetet, Magyarország legnagyobb digitális pedagógiai eseményét. A témahét fő célja a digitális kompetencia fejlesztése az oktatásban. A kezdeményezéshez idén is csatlakozik a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Safer Internet Programja (SIP). Oktatóink kötetlen, interaktív formában tartanak előadásokat a biztonságos internethasználatról a hazai általános és középiskolákban.