A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Legfőbb Ügyészség 2019. július 10-én együttműködési megállapodást írt alá, melynek célja a gyermekeket érintő, kibertérben megjelenő fenyegetések elleni hatékony fellépés, és ezzel egy biztonságos kibertér kialakítása a gyermekek, a jövő nemzedék számára.

 

A megállapodás kiemelt hangsúlyt fektet a gyermekek zaklatása és kizsákmányolása elleni küzdelemre, a biztonságos online tér megteremtésére, valamint a gyerekek egészséges fejlődését lehetővé tevő környezet fenntartására.

 

Az aláírt dokumentum értelmében az NGYSZ és a Legfőbb Ügyészség kölcsönösen lehetőséget biztosít egymásnak a saját szervezésű előadásokon és konferenciákon való részvételre. Mindemellett évente két alkalommal közösen kiértékelik addigi együttműködésüket.

 

Arról is megállapodtak, hogy az NGYSZ – a szükséges feljelentés megtétele mellett – közvetlenül a Legfőbb Ügyészséget is tájékoztatja az általa működtetett hotline felületén beérkező, különösen a kiskorúak nagyobb csoportja ellen elkövetett bűncselekményekről, illetve a sérelmükre megvalósított zaklató cselekményekről.

 

 

 

biztonsagosinternet.hu hotline működtetését 2019-ben vette át az NGYSZ. A weboldalon elérhető űrlapot bárki, akár névtelenül is kitöltheti.

 

Felnőttek és gyermekek egyaránt bejelentést tehetnek, amennyiben számukra károsnak vagy illegálisnak tartott tartalmakkal találkoznak. Ezeket a bejelentéseket az NGYSZ elemzi, majd értesíti a megfelelő szerveket az illegális tartalmak eltávolítása, valamint a bűncselekmények felderítése érdekében. Az Ügyészséggel kötött megállapodás nagy előrelépés a még gyorsabb és hatékonyabb cselekvés irányába.

 

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, mint a Safer Internet Program hazai konzorciumvezetője, a forródrót mellett más módon is hozzájárul a kibertér biztonságosabbá tételéhez.

Tudatosságnövelő Központként is működik, oktatói évente kb. 38000 diákhoz, 5000 pedagógushoz és szülőhöz jutnak el. A résztvevők visszajelzései alapján elmondható, hogy a program igen sikeres és hatékony. A foglalkozások mindig igazodnak a hallgatók életkorához és érdeklődési területéhez, interaktív formában hívják fel a figyelmet a veszélyekre, ugyanakkor a felhasználók tanácsokat, stratégiákat is kapnak arra, hogyan használják biztonságosan az internetet. Oktatásainkról részletesebben itt olvashatnak.

 

Médiamegjelenések:

 

RTL Klub Híradó

2019.07.10.

 https://rtl.hu/rtlklub/hirek/egyre-tobb-gyereket-er-valamilyen-tamadas-az-interneten

 

ATV Reggeli Start

2019. 07. 11.

http://www.atv.hu/videok/video-20190711-hogyan-vedjuk-a-gyerekeket-a-digitalis-veszelyektol

 

„Sose add meg idegeneknek az adataidat” című kisfilmünk, amely a megállapodás aláírása előtt is levetítésre került, itt nézhető meg:

https://www.youtube.com/watch?v=Dmw-x3O7XL4

 

Fotó: Legfőbb Ügyészség/Sávolt Erika